Nos, így a legelején a dolgoknak máris elérkezett az alkalom, hogy egyértelműen kiderüljön, ez
az oldal nem azért készült, hogy megrágalmazzon játékosokat. Sokkal inkább, hogy felhívjam
a figyelmet az árnyékban settenkedő csalókra, illetve az ügyesen eltussolt klánakciókra és figyelmeztessek mindenkit arra, kit és kiket kerüljenek el nagy ívben.
Nem találom ki a dolgokat és nem pletykákat közlök le. Tényekre támaszkodom, amilyen az IP egyezés, a név egyezés, demok, PB shotok, screenshotok és más bizonyító tényezők.
Mindazon által az oldal "elrettentő erőként" azt a célt is szolgálja, hogy minél kevesebben térjenek át a rossz útra.
Aki pedig megtévedt, annak nincs helye közöttünk, tudjon róla mindenki.
Hunter elmondta mi a mentsége és hajlok, arra hogy elhiggyem.
Bár ki vagyok Én hogy eldöntsem hazudik e vagy igazat mond.
Ez mindenkinek maga dolga.
Mindenesetre a kedves öcsédnek köszönd meg, hogy szarba kevert és talán ebből is tanul valaki.
Egy lakásból ugyanazt a hobby-t űzni 2 embernek igen kockázatos, ha a jó hírünk a tét.
Az adatok alapján abból a lakásból valaki BAN-olt CD kulcsal játszott. Ez tény.
És hogy nem Te voltál az, annak kicsi az esélye, de mivel van egy öcséd, aki szintén COD2-zik, így már érthető.
Mindegyikőnknél eljön az a pillanat mikor úgy érezzük, hogy elértük tehetségünkhöz mérten a korlátainkat.
Próbálunk javítani még a "játékunkon" több FPS-el, jobb egérrel, jobb hangzással és számunkra "kényelmesebb" config beállításokkal és itt nem a varázs CFG-kre gondolok.
És persze még többet játszunk, gyakorlunk, sokszor minden eredmény nélkül.
Nem vagyunk egyformák, így van akin ez sem segít és nem lesz belőle COD2 Hero, de
becsületes játékos marad...
Mindeközben előbukkannak olyan játékosok, akikről soha nem hallott senki, de pár száz óra igazolható játékidővel egy waron
letakarítják a fél pályát, vagy éppen ismert játékoson vesszük észre, hogy a középszerűségből hirtelen varázsütésre a PROFIK sorába lép föl, minden átmenet nélkül pedig ennyit nem lehet hirtelen feljlődni.
Rosszabb esetben ez megtörténik egy komplett klánnal is.
Ekkor azon töprengünk, mitől jobb Ő mint Én is mitől lett ez a csapat ekkora sztár...
Sajnos az esetek többségében tudjuk a választ.
De mit lehet ilyenkor tenni ?
Valakinek elege lesz és szögre akasztja a COD2-jét és azt mondja "Jó nekem erre nincs szükségem. Sziasztok."
Vannak akik azt mondják, "nem baj végig játszuk" hátha nyerünk így is, aztán mindíg csak kikapnak. Én azt mondom a vereségért nem érdemes játszani, de a győzelem sem minden.
Lehet élvezni egy vesztett war-t is, csak ránk Magyarokra ez nem jellemző.
Egyszerűbb vádaskodni.
Mások többet és többet játszanak, sokszor fölöslegesen, mert egy csaló "szintjét" 10 év játékkal sem lehet elérni.
Van, aki más klánba megy, mert több sikerre és sikerélményre vágyik és ez néha segít is, de csak néha.
Van, akinek pedig végleg elege lesz és azt mondja, ha ezek csalnak Én miért ne tenném ?
Beszerzi, betolja és szerez is némi hamis sikerélményt magának.
Sikerélmény.... ez nem sikerélmény csak egy szánalmas elégtétel.
Csak éppen egy dolgot felejt el. Hogy közben olyan emberektől veszi el a játék élményét, akik a játék miatt játszanak, becsületesek és tisztán játszanak...mint amilyen Te vagy, vagy voltál valaha...
És mit teszek én ?
Néhányat már megtettem ezek közül, de becsületes maradtam és az igazat megvallva már több bosszúságot okoz ez a játék mint örömöt, de még azért jó kikapcsolódás egy szar nap után.
Nem mindig sajnos. :)
És annyit tudok még tenni, hogy célkeresztbe állítok néhány olyan embert és klánt, akit érdemes. Ezért lehet engem nem szeretni, de ha végiggondoljátok, ez mindannyiunk érdeke.

Helló,
VálaszTörlésjó az oldalad és csodálom az energiád.
Látszik gyakorlott 'csalókergető' vagy.
Kíváncsian várom mikor kerül a boncasztalra a hazai CTF klánok egyik "legfényesebben ragyogó csillaga" az Indi team is.
Tudomásom szerint egy hónapon belül 2 emberük is bukott, nem is kicsit és annak fényében hogy még mindkét delikvens ott puttyogtat náluk az egész klánt megbélyegzi.
További eredményes munkát!
Üdv.:
Israel Kamakawiwo'ole
(IP alapján nem ér lenyomozni :D )
Mondj neveket és meglátjuk mit dob ki a gép...
VálaszTörlésTermészetesen nem használjuk föl az IP címed az azonosításodra, főleg hogy kultúráltan írtál.
az egyik
VálaszTörlés^3iNd^1!^9team^5Ravaszroka
GUID pl: 83d67470
:
GGC -n érdemes még kutakodni ;)
Hamarosan elkészül a bejegyzés.
VálaszTörlés