2010. augusztus 4., szerda

Az iNd!ánok közé lőttek?

Furcsa dolgok történnek az iNd!team™-nél. Általában minden nap ránézek a klánokra, hogy mi történik velük, de ma megakadt a szemem a következőn:



ZordBölény már május 14-én elhagyta a klánt. (Bannolták CB-ről egy évre auto-clicker miatt)


Kicsit utánanéztem(később kiderült egy beszélgetésünk során), hogy neki is van egy bátyja, Fürgenyíl. Mivel nála volt a CL jog, feltételezem, hogy Zord továbbra is így próbálta rendezni a klán ügyeit. De ez most lényegtelen, a cikk nem erről szól.
Mint kiderült, Skalpvadász tegnap több emberétől megvált: SzökkenőBika, Napsugár, Fürgenyíl, ZordBölény. Viszont a CL jog Napgsugárhoz került. Fürgét nem tudtam elérni, de Zord elmondása szerint azért történt így, hogy Skalpnak bosszúságot okozzon.

A következő interjút Zorddal folytattam:

CoD2Secret: -Szia Zord! Szeretnék egy pár kérdést feltenni a mai nap történt dolgokról, illetve a Clanbasen történt véleménynyilvánításodról, persze, ha nem zavar és beleegyezel a publikálásába.

copycon///: -Szia Secret! Persze, beszélhetünk róla.

CoD2Secret: -Minek köszönheti a klán ezt a 'búcsúlevelet', melyet hátrahagytál számukra? Hogy tudtál beírni, ha már nem voltál a klántagok közt, hiszen ha jól tudom májusba elhagytad a klánt, illetve bannoltak is egy évre?

copycon///: -Fürge acc-járól írtam, amiért elnézést kérek, máshogy nem tudtam kommunikálni az egész klánnal.
A tegnap lezajlott dolgoknak köszönhető a búcsúlevél. Délután 2v2 warozni szerettem volna, de a klánból nem találtam olyan embert, akivel érdemes lett volna( kitérek rá, mert Skalp tutira b***tatni fog még most is, hogy így, meg úgy..8an voltak fent a klánból X-en. Jagcsi nem SD-zik, főleg nem 2v2-t, Ravasz GTA-zott, Hegyi Metinezett, Szerencse AFK, Tombi Aion, Sunyi nem warozik, csak PUBol, Skalppal meg nem játszok 2v2-t.. és én.) Ekkor láttam, hogy fent van zender a <{LaMaffia}>-ból és megkérdeztem tőle, hogy lenne hozzá kedve. Igent mondott, így azonnal felmentünk a szerverünkre és játszottunk. Egészen addig, amíg az X-Fire el nem kezdett pittyogni.. Skalp és Sunyi rögtön nekem estek.
[15:49] iNditeam™ Skalpi ┌∩┐(◣_◢): zord nem lehetsz ekkora fasz komolyan
[15:49] iNditeam™ Skalpi ┌∩┐(◣_◢): lámafiával warozol
[15:49] iNditeam™ Skalpi ┌∩┐(◣_◢): pfff
[15:49] iNditeam™ Skalpi ┌∩┐(◣_◢): nincs elég emberünk warozni?
[15:49] Sunyi Táltos: mit csinálsz?
[15:49] Sunyi Táltos: prototype-vel vagy a la maffia ellen?
Majd hirtelen kifagyott a szerver, Server disconnect. Skalp leállította, eltűnt x-ről. Felnéztem privát fórumra, a következőt írta:

Aki mégegyszer a lamafiával warozik ki van baszva a klánból!
Amikor beléptem a klánba, elfogadtam a szabályokat, mert értelmesnek láttam. Viszont, amit délután hozott, hogy nem lehet warozni a barátaimmal, betette az ajtót.. Azért mert valaki utálja a LM-et és olyan rangba van(CL), az azt jelenti, hogy kiterjeszti az egész klánra? Ezután felmentünk az LM szerverére. Már nem érdekelt, hogy kirúg vagy sem. War közbe rám írt ismét:

[22:02] iNditeam™ Skalpi ┌∩┐(◣_◢): huz a mafiába láma kocsog
[22:02] iNditeam™ Skalpi ┌∩┐(◣_◢): ennyit jelentet nekd a tali
[22:02] iNd!team™Zordiii: ennyit jelentett a hülye szabályod, nem a klántalálkozó
[22:03] iNditeam™ Skalpi ┌∩┐(◣_◢): elfogatad te szar
Ennyi elég is volt. Nevet változtattam és olyan felszabadultan játszottam, mint mielőtt nem voltam klánba. Ismét ki tudtam kapcsolódni, nem stresszeltem, nem ugatott le senki, hogy milyen f***low vagyok, hogy nem tudom ellőni az embert, hanem támogattak és ezzel nőtt bennem a morál, máshogy ment a játék.

CoD2Secret: -Azt hiszem minden kérdésemre válaszoltál magadtól. :)
Azt írtad, hogy egyszer már volt hasonló, akkor is a <{LaMaffia}> miatt, viszont akkor kiléptél, nem kirúgtak. Mit remélsz a jövőtől? Visszavesznek? Folytatod a 'barátaiddal'? Netán abbahagyod a játékot?

copycon///: -Az iNd!k mindig is a barátaim lesznek, ezt elmondtam nekik is, bármikor számíthatnak rám. Amíg Skalp ott van, addig nem szeretnék visszakerülni. Viszont, ha nincs Skalp, nincs iNd! se, ezt ne felejtsük. Ő tartja össze, de néha elragadtatja magát és túlzásokba esik. Ilyen volt a tegnapi is. A jövőmről még nem döntöttem, valószínűleg folytatni fogom egy darabig, aztán jövőre a CB-t is elölről kezdem lehet, hogy 'régi' társsal, lehet, hogy újat keresek. A továbbiakban copycon/// néven fogok játszani, x-em változásán gondolkozok.

CoD2Secret: -A bannodról majd egy másik alkalommal beszélünk. Köszönöm, hogy rendelkezésemre álltál és megosztottad velünk ezt a 'titkot' is.


Hát. Most már ezt is tudjuk. Hamarosan felkeresem Skalpvadászt is.

61 megjegyzés:

  1. MEGKORA NAGY EMBER EZ A zORD MÁR IRNAK RÓLA AZ ÚJSÁGBAN :)

    VálaszTörlés
  2. Hát azért ez nemvolt semmi! igy kellett zord csinálnod:D

    VálaszTörlés
  3. bekaphatod ..|..
    azt hiszed, hogy nem tudom..

    VálaszTörlés
  4. GG Skalp! Te egy igazi született vezér vagy! Mondhatni Hitler, de egyszer mindenki elbukik :)

    Csak hogy nevet is irjak:
    <{La Maffia}>MONEYMAKER

    VálaszTörlés
  5. már bocs de én csak jót nevetek ezen :D

    VálaszTörlés
  6. <{La Maffia}>Killer812010. augusztus 4. 14:54

    Ennyit erről. Miért nem hallgatok az okosabbra. Kurva szar emberismerő vagyok ezek szerint vagy éppen elképzelni sem tudom mennyire lehet torz egy másik ember felfogása. És még erőfeszítéseket teszek a békülés érdekében. Pfff. Főbenjáró bűn maffiásal mixelni...
    "A NAGY baráti társaság, mint egy család, ahol elsősorban nem a játéktudás számít..."
    Minden tiszteletem az INDI TEAM JÁTÉKOSAIÉ, de ha nem éritek, hogy a hal a fejétől bűzlik, akkor azt kapja mindenki, amit érdemel.
    Na jól van. TGF nálunk jelenleg nincs és Szlado benne az illetékes, de Én támogatom hozzánk "copycon"...
    (régen a copy con parancssorral lehetett dos alapon txt file-okat létrehozni és F6-al kellett az állományt zárni :))

    VálaszTörlés
  7. Killer!

    A dos a volt klánjaid(kb 25) egyikére vonatkozik, vagy magára az operációs rendszerre?

    VálaszTörlés
  8. Hát,sajnálom hogy egyeseknek fontosabb a klánok közti "háború" mint a játélélmény.
    Én nemszeretem az SZK'S klánt(Judoka miatt) mégis warozok ellenük,max beírok,és ha néha napján ugy esik,akkor mix-be elszoktuk hivni szellemet(pedig ő is SZK'S es)
    Ha nekem igy leordítaná a fejem a klánfőnököm,akkor én is igy cselekednék.
    Viszont a mi klánunk kicsi,gyenge,de war közben jó humorú és eközben próbál(Ismétlem csak PRÓBÁL:P) rendezett maradni:)

    VálaszTörlés
  9. Vajon meddig táncol méga tű hegyén az indi? :D

    VálaszTörlés
  10. "Skalpvadász:

    Minden indi aki elmegy ezzel jönn ,hogy megkora szar alak vagyok"

    Talán, mert igaz is?

    Egy kívülálló

    VálaszTörlés
  11. Most szüntessük be, különben offolom a két felhasználót!

    VálaszTörlés
  12. Brazil szappanopera ehez képest kutya fasza basszátok meg :D
    Secret, nem tudom ki vagy, de sztem senkinek semmilyen köze nincs arról, hogy egy embert elküldenek.. az más kérdés , hogy hogyan meg miért, de ez sem tartozik a "NAGY KÖZÖNSÉGRE", de legfőbbképpen nem rád.. Megjelentél nem is tudom mikor és osztod itt az eszet, vájkálódsz a clanok életében és az emberekében.. ennyi gerincesség lenne benned, hogy legalább fel vállalod magad.. de még az sincsen! :S Aztán jössz itt ezekkel a semmit nem érő cikkekkel és azt hiszed, te vagy a jani a hegyről, "kit megbaszok 1ből". Ugrasztod az embereket 1másnak a clanokat is szintén.. szép vagy barátom, mondhatom nagyon szép!

    Üdv.: iNd!team Jo Barat

    VálaszTörlés
  13. Kedves JóBarát!

    Azt hiszem ennek a cikknek( és jelzem! egyiknek sincs köze ahhoz, hogy klánokat egymásnak ugrasszon). Csupán interjúkat készítek egyes játékosokkal és megkérdezem(!!) az illetőt, hogy szabad publikálnom vagy sem. Azt hiszem ezt megint mindenki saját döntése. Zord élt ezzel a lehetőséggel, hogy nagyközönség elé hozza a dolgot. Sose támadtam az iNd!teamet, nem volt rá okom. Pedig megtehettem volna, Ravasz&Hegyomlás bannolt kulcsot kirakom, Zord auto-clickeres dolgát.. De nem tettem. Azt hiszem, hogy páran a klánotokból még most sem tudják, hogy miért lett kidobva.

    üdv.
    Secret

    VálaszTörlés
  14. Igazad van, nem tudjuk.. legalább is én nem, de nem is érdekel.
    Viszont elnézést az előbbi beírásomért,eléggé "haragosnak" tűnt, igazad van, megkérdezted tőle, hogy be akar-e számolni és közzé teheted-e amit elmond, és igent mondott.
    Minket is megkérdezhettél volna.. :DD

    Üdv.:
    iNd!team Jo Barat

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok!

    Nem akarok Cod2secret helyére lépni, de azért csak ősszedobtam valamit énis:)

    http://img230.imageshack.us/i/ezamagyarctf.png/

    Csak kép formájában tudom de íme itt a két link
    teamdarth logja: http://clanbase.ggl.com/claninfo.php?cid=1920938&log=1
    la maffia logja: http://clanbase.ggl.com/claninfo.php?cid=1533845&log=1

    Lehet mondani hogy egy csak gyanusítgatás, de szerintem eléggé egyértelmű.

    Üdv. V.A.Lucky

    VálaszTörlés
  16. Kedves .sznoopi!

    Az iNd!team™-et nem igazán lehetne kiboncolni. Akárki beírhatja bármelyik cheat oldalra Ravaszróka nevét, látni fogja, hogy a bannolt kulcshoz 100 IP tartozik. Sikerült beszélnem az illetővel, elmondása szerint Hegyomlástól van a kulcs. Ő azt állította, hogy ezt a kulcsot sokan használják eredeti szervereken warra, amit az IP-kel alá lehet támasztani. ZordBölény bannjával nem érdemes foglalkozni bannolták. Egyszóval, az iNd!team™ből ezt az egy értelmes cikket lehetett kihozni. Bár ki tudja milyen lavinát indítottak el..

    üdv.
    Secret

    VálaszTörlés
  17. láki, amit összevágtál, majdhogynem tökéletes, csak az a nem mindegy, hogy cébét játszik az illető, vagy egy mezei pécévét..

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!

    Én leírom h hogyan kerültem a team darthba. Még réges rég tagja voltam ennek a klánnak és megismertem pár embert ott. Most pár napja rámírt Lordthom vagy Raptor nemtudom már pontosan melyik h ő meg pár régi darthos játszik újra együtt, erre én mondtam h majd néha megyek én is. Elfogadtam a meghívást cb-n de meg sem néztem h kik a tagok... Mikor láttam h kik is vannak ott valójában akkor kiléptem onnan. Szoval itt szó sincs arról h SzladoYym nem engedi h azokkal játszam akivel akarok.

    Üdv! zendeR

    VálaszTörlés
  19. Üdv!

    Sorjában reagálnék!Zord,jol tetted,ideje volt a sarkadra állni!Nem lehet elnézni ilyet,ez már eltulzott diktatura!Mint irtad,elfogadtad a szabályokat,mikor beléptél,de a hirtelen kipattant a fejemből cska h más orra alá basszak szabályok ugye nem tartoznak se a klánszabályzatba elvileg,se pedig az etikai szabályzatba!Szánalmas,h megmodnják,kivel játsz,kivel nem...örülhetne,h más klánokbolnevesebb klánokbol vannak ismerőseid,barátaid,akiket ennek az öreg,és annyi annyi bosszuságot okozo játéknak köszönhetsz!Elkezdted ásni a sirt Skalp!
    Killer ügye a nonammel:Öregem,mivel neved nem vállalod,és szidsz mást,már egy parasztság!Második,ahelyett h az adott témával foglalkozol,egy fölöst hozol fel,és probálsz feszültséget kelteni,és offolni!Többet ér,ha fogod a kezed,és játszol a kis fütykössel!És ráadásul még dobálodsz olyan doglokkal,amivel nem is vagy tisztába!
    SZlado Zendi és Justi ügye:Zender leirt mindent,h mi történt,de véletlenül sincs köze az olyasfajta hozzáálláshoz,mint Skalpé!Ugyanis nem szerette volna,ha más CB klánokba is benne vannak!Szenteljék az erejüket,koncentráciojukat CB-n csak a LM-nak!Az,h pcw-n kivel tolja,nem érdekli!Tökéletes példa,h zender joba van nagyon sznupkával,és az is köztudott,h sznupka és Yy rohadtul ne mjönnek ki egymássla,de sose tiltotta meg zendernek,h ne warozzanak együtt!
    Lucky kölyök!MI kell egy jo csapathoz?elsősorban egy vezető,aki megépiti a klánt!Aki megteszi az első lépéseket,név server,ts!Majd jön a csapatépités,ami az ő dolga,jo embereket beválogatni!És ahogy nézzük,jol sikerült neki,mint a csapatépités,mint a célok elérése!
    A LM jo ideje ott van a HUN CTF világában,és most tette le legnagyobb eredményét,köszönhetoen a jo emberválasztásoknak,csapatépitéseknek!És legfontosabb,h elsősorban emberi mivoltukat nézta mindig is TGF tekintetében,másodsorban a skill!Tudom,mert nagyon sok jo játékos kopogtatott már a LM ajtaján,és mivel nem felelt meg emberileg,nem lehetett tag!
    Szoval,nem elég a jo játékos,kell aki összetart,és intézi a dolgokat!Kár keresni a kifogásokat,mert ezek tények,amik magukért beszélnek,ha megnézel pár forumot,és CB-s wart ;)!


    La Maffia Thor voltam!Sieg!

    VálaszTörlés
  20. Sziasztok!

    Én is hasonlóképen kerültem darth-ba mint zendeR annyi különbséggel, hogy én régebben nem voltam tag ott. Imi amikor meglátta hogy olyan regbe vagyok, ahol 3-4 banned is van, egyből közölte velem, hogy nem fogja a nevét és a klánnak a nevét (bár ez már ugyan az) ilyen "csapatokhoz" adni. szóval szó sincs arról, hogy nem engedi, hogy a maffia tagjai más csapatokkal is együtt játszanak, mert Ő is tudja és mindenki más is, hogy a maffia tagoknak a maffia klán az első, csak egyszerűen nem akarja, hogy az ilyen tömegbannokkal rendelkező regekben a jelenlétünk rossz fényt vessen a La Maffia klánra.

    Üdv: JustFPSakajUSTiN

    VálaszTörlés
  21. Ott a pont Thor. Szerintem is leirtad a tényeket, megfelelő személyiségek/barátok nélkül nem maradhatna huzamosabb ideig egyben egy csapat (lásd: crazykids). És a legfőbb dolog, hogy kell egy ember aki kiváloan közrefogja a csapatot, mert nélküle csak mindenki menne a saját feje után.
    SKALPNAK: Szerintem Skalp Te túlzásba vitted azt hogy bekorlátozd a csapatod és olyan szabályokat hozz amelyekkel csak magadnak teszel úgymond "jót". El kéne kicsit gondolkoznod azon, hogy mi kezet nyújtottunk a békülés irányába , de Te ebbe beleköptél ( Lámafiának nevezve minket). Ha igazán jó vezető lennél tisztelnéd a klántársaid és ellenfeleid.
    PS: Reméljük, hogy tanulsz hibáidból és legközelebb megbecsülsz olyan embereket mint a zord.

    <{La Maffia}MONEYMAKER :)

    VálaszTörlés
  22. Először is köszönöm, hogy kiálltok mellettem srácok.

    Másodszor pedig azt szeretném kérni tőletek, hogy olyan dolgokkal/emberekkel foglalkozzatok akivel/amivel érdemes, és véleményem szerint Skalp nem tartozik ebbe a kategóriába, hagyjátok békében, meg van neki a maga baja. Ahogy mondani szokás fekvő emberbe nem szabad belerúgni! Ti se tegyétek.

    <{La Maffia}> SzladoYym

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok Srácok!

    Először is a cod2secretnek írnám:ahhoz képest, hogy milyen hamar közzétetted Zord kirúgását úgy, hogy még "csak" a honlapon volt, ahhoz képest a levelet( a választ cikkedre), amit írtunk még nem tetted ki, úgy hogy közvetlen neked címeztük.

    La Maffiás tagoknak:

    1.Szerintem nem rátok tartozik, hogy mi áll a klánunk szabályzatában és megnyugtatlak benneteket, hogy nem csak Skalp találta ki ezt a szabályt. Ha meg annyira "okoskodni" akartok a mi klánunk szabályzatával kapcsolatban, akkor ott az a pont:"Skalpnak mindennel kapcsolatban vétó joga van". Tehát magyarázhattok itt diktatúráról meg minden, egyrészt Zord ezt fogadta el, márészt tényleg nincs közötök hozzá, meg dilemmázni róla.
    2. Moneymakernek:nem akarom ismételni az előzőt, de fogalmad sincs, hogy mik a klánszabályok és mit miért teszünk, ezért nem kéne tanácsokat osztogatnod. Korlátozva nem a klán van, hanem az, aki kívülállóként osztja az észt, de az agyilag. Köszönjük szépen. Ettől független tiszteli klántársait és ellenfeleit. De ezek után, hogy a Zord kimásolta a belső fórumot és beszélgetést, te mit tisztelnél benne? Most komolyan?
    3. Szlado örülök, hogy nem velünk foglalkoztok, minthogy mi sem foglalkozunk veletek. Bár a kommentek alapján elnézem, hogy ilyen, mikor nem velünk foglalkoztok,akkor milyen lehet az, mikor ránk szánnátok drága időtöket.
    „Ahogy mondani szokás fekvő emberbe nem szabad belerúgni!”-ezt a mondatot nagyon nem értem. Ha Skalp hozzátok való állását nézitek és ítélitek el, akkor gondolkodjatok el, hogyan viselkedtetek vele-velünk „kapcsolatunk” előző szakaszában.
    4. Thornak, vagy Kisének?:az a „majom Skalp” szerinted elnézi, hogy fél oldalon szidod és utána felmész a szerverre. Neked aztán van az arcodon bőr, de komolyan. És még te vagy megsértődve, mikor nem enged fel saját szerverére. Én kérek elnézést.
    Amúgy köszönjük a jókívánságokat, Kise sajnos nem fogunk rábaszni és az egyetlen nem épeszű emberünk most pont hozzátok tart. Sok sikert!
    Ui.: és még pont Ti beszéltek szeretetről, békességről, miközben ezen kívül csak 1 indi hozzászóló volt, miközben az egész klánotok azzal foglalkozik, mit csinál a mi klánunk és szidjátok Skalpot.

    További szép hetet emberek!
    Üdvözlettel:
    Ind!Team Sunyi Táltos

    VálaszTörlés
  24. Félreértés ne essék. Ilyen szabály után nem láttam értelmét, hogy tovább maradjak. Ha azt mondom, hogy kilépnek, kiröhögnek. Így legalább volt okuk kirúgni.

    VálaszTörlés
  25. Két dolog,megy az agyamra ez a kisézés...találgattok,unom már,ő befejezte,ti is befejezhetnének...másrész,a legtöbb dolgot,amit irtam,a Lucky gyereknek idéztem,és mivel mint mindenki másnak,nekünk is jogunk van hozzászolni az itt leirtakhoz!
    Én békés vagyok addig vlkivel,amig az el nem kezd ugrálni,aztán nicns béke...skalp tökéletes példa,a többi indissel semmi gondom!na mind1,tényleg kár dumálni rola,legjobb volna,ha le lenne zárva az ide fölös hozzászolás!

    THOR,nem Kise,THOR!

    VálaszTörlés
  26. Ejj-ejj SunyiTáltos!

    Nem várhatod el, hogy a nap 24 órájában mindig azt lessem, hogy mikor érkezik egy újabb levél az 'inditímtől'.

    VálaszTörlés
  27. Nem várom el Secret!

    Csak ha csinálod, akkor csináld normálisan.
    Másik:azt írtam, hogy ahhoz képest, mikor pattant Zord, ahhoz képest pár órán belül kitetted.

    Én meg délután elküldtem a választ, ahhoz képest sehol sincs. Ez aztán a kétoldalú tájékoztatás.

    De semmi baj, tudom, Te is emberből vagy, ezért elnézem neked! Amúgy nem tudom mennyi levél érkezett hozzád az inditímtől, de biztosíthatlak, hogy email címünkről csak ez az 1 ment.

    Üdv,

    Sunyi Táltos

    VálaszTörlés
  28. sunyi vigyázz! skalp téged is lebasz, hogy miért írogatsz a fórumra, ahogy zordot xĐĐĐ

    VálaszTörlés
  29. lányok, lányok. miezafelhajtás?
    nem igazán látom az inditííím oldalán a szabályzatba azt, hogy TILOS AZZAL AZ ÜBERHÁJPRÓÓÓÓ LAMAFFIÁVAL JÁTSZANI!! aki megszegi az meg lesz baszva címszóval. na ilyenkor mi a jó kurva élet van? az van a szabályba, hogy 1x. ha reggel valaki ránéz többször is, nem olvassa egy délután az ember és máris repül? :O áhh faszom. nem szólok be mert én leszek a mumus.

    VálaszTörlés
  30. Kedves Mumus!

    Ha nem látod, az még nem jelenti, hogy nincs is-persze, ha érted mire gondolok.

    Amúgy meg ugyanazt tudom mondani, foglalkozz a magad dolgával, mert az indik belső szabályaihoz sok közöd nincs.
    Mint ahogy nekünk sincs, hogy otthon csak szoptatás és fogmosás után mehetsz el lefeküdni, természeten pelenkában az esti mese után. Ez viszont a ti ügyetek, ehhez nekünk nincs közünk.

    üdv,

    Sunyi Táltos

    VálaszTörlés
  31. sunyi, most arról beszélsz, hogy nem látod a hasadtól a farkadat?:O

    VálaszTörlés
  32. Mondd ki légy szíves hangosan magadnak:
    NEM JÁTSZHATSZ A LA MAFFIA ELLEN ÉS VELE SEM!!!

    VálaszTörlés
  33. lord
    Neked pedig azt ajánlom hogy nem a +10 pontos warokat kell nézned hanem azt a folyamatot ahogyan odaértünk az első helyre. Olyan klánokkal küzdöttünk meg mint a h2k(deathless) dsf,turpo(evo), és volt mikor kikaptunk ez igaz, de felálltunk akkor is mikor padlón voltunk és utána nyerni tudtunk ellenük. És nincs értelme olyan klánokhoz hasonlitanod minket mint a crazykids mert ők összeáltak 3-4 hétre és nyomták mig mi több éve ott vagyunk a ctf mezőnybe és az alaptagok mint a sziklák ugy állnak.

    MONEYMAKER

    VálaszTörlés
  34. Ki az a La Maffia?
    Csak nem az a klán aki minden fórumon híreszteli és veri a nyálát ,hogy elért mindent amit lehetett és minden war alatt hangoztatja ,hogy megkora prok?
    Killer81 leítra ,hogy crazy úgy lett rank 1,hogy egy nagy csapattal sem játszott!
    La maffia úgyanolyan low csapatokkal játszott és lett rank 1 ahogy a crazy!
    7 gyözelemből 3 lowranked volt :)többi meg magyar low klánok !

    VálaszTörlés
  35. Kedves Névtelenek és Névvel írogatók!

    Szidjátok a Skalpot, hogy ilyen, meg olyan. Hogy a jellemére rátérjünk, el tudjátok képzelni, hogy nyilvánosan szid egy klánt és rá fél órára meg ott nyomja a szerverén? Mert én nem, soha. Ő lenne az utolsó.

    Közben itt meg a "nagy megmondók" itt fikáznak minket,aztán ott vannak utána az indi szerveren. Mi ez, ha nem jellemtelenség?

    És még fel vannak háborodva a bann miatt...

    Érted, vagy nem érted?

    Lehet ám majd hőbörögni

    Jó éjszakát, holnap folytatjuk.
    Üdv,

    Sunyi Táltos

    VálaszTörlés
  36. hát igen ti játszotattok néhány nagy csapat ellen, ezt el kell mondani viszont a h2k azaz unleashedakármiafaszomnevüeket mi is bealáztuk nem is 1x, valamint a világ legjobb játékosai (mindless) ellen is csak azért kaptunk mert klikelöztek valamint tobrukon olyan jumpra mentek fel amit rajtam kivül nem tudtam megugrani, énmeg sajnos nem voltam ott.

    derizvagyooooooooooooook

    VálaszTörlés
  37. Figyelem!

    Aki a továbbiakban bármelyik klánt szidja( iNd!team, LaMaffia, crazykids vagy bármelyik) többet nem látja a két szeme ezt az oldalt, nem azért mert kiszúrják, hanem mert tiltom!

    üdv.
    Secret

    VálaszTörlés
  38. Off topikok törölve, megkérek mindenkit, ne szemetelje teli az oldalt.

    "azt írtam, hogy ahhoz képest, mikor pattant Zord, ahhoz képest pár órán belül kitetted. "

    Azt hiszem el tudom dönteni, hogy mit teszek ki a saját oldalamra, mit publikálok, illetve mit dokumentálok csak. Ha segítségre szorulnék a döntésbe szólok vstr-nek és megbeszéljük, de nem emlékszem, hogy valahol, valamikor kértem volna bárkitől ilyesmire.

    üdv.
    Secret

    VálaszTörlés
  39. Üdv!

    Most először 1-2 szó Zordról.

    Én személy szerint jó fejnek tartom őt. Lehet hogy követett el hibát de szerintem vannak nála nagyobb bakisok is. Mint pl hogy régen az Indi teamot 3-4 klán szarásig elverte aztán szokásos hirtelen nagyprok leszünk című fejezet következett, Viszont zordbölény ugyanúgy játszott mint az előtt. Megnézném hogy zordon kívül a többi indisnek is csak a cod2 fut a gépén e...

    Még 1 dolog hamár 1 csíteres oldalnál járunk.
    Bármelyik klán bukik mármint játékosuk, és az utána elismeri hogy csalt és többet nem használ semmit szerintem talán 1szer megbocsátható,

    De az hogy 6-7 ember(1 klánhoz tartozóak) 1 hónap alatt 20 klánnévvel játszik mert buherálnak állandóan na az már a szánalomnak a legfelső foka szerintem :)

    VálaszTörlés
  40. Ilyen "Híres és Menő" csapatok inkább szervezhetnének egy LAN-t,mert gondolom,hogy COD2-be ilyen óriási eredményeket elértek, tolonganak a szponzorok és támogatók akik ilyen tiszta és becsületes játékosok mellé szívesen adnák a nevüket :D
    Én biztos elmennék!

    VálaszTörlés
  41. Most, hogy még mindenki alszik, nyugodtan beszélgethetünk a hüvelygombáról... :)
    (Fúúj rohadt Killernek nincs élete, mert hajnalban már itt van vagy csak lehet megy dolgozni. :D )

    VálaszTörlés
  42. "La maffia úgyanolyan low csapatokkal játszott és lett rank 1 ahogy a crazy!"
    Ezen kívül a Turpo kivételével minden erős klánnal játszott CB és 1x 2x el is verte, mint pölö a DSF vagy a Deatless, de már megint olyannak bizonygatom az igazam, aki azt sem tudja eszik vagy isszák a CB-t.

    VálaszTörlés
  43. turpo és DSF akiben voltak csalok is :) ilyen csapatok után kedves killer rég 1040 pont körül koszáltatok vegyél számologépet és számold ki ne gyere ilyen turpoval mikor utána majd 1000 alatt is voltatok:) és utána 1180 körül hivtátok aki a crayzit :) Izgalmas egy feljutáas volt jah

    VálaszTörlés
  44. Erre csak annyit tudok reagálni, hogy a lehetőség mindenkinek nyitva áll/állt ,hogy első lehessen és mi abban a szituációban ki is használtuk ezt. Úgy gondolom megérdemelten vagyunk elsők, már csak a lejátszott meccsek miatt is és mert előtte igen is kemény ellenfelekkel kellett megküzdenünk.
    (Killer: TURPO=EVO)
    PS: Akinek ez sem lenne elég nézzen utána ennek a csapatnak:
    http://clanbase.ggl.com/warinfo.php?wid=9802345
    http://clanbase.ggl.com/hof.php?season=27
    A második linken katt a H2k-ra CTF-ben :)
    Ezzel le is zárnám a témát aki még mindig úgy gondolja, hogy nem megérdemelten vagyunk ott, tessék el lehet venni, lehet próbálkozni, de azt megigérhetem ,hogy nem lesz egy könnyü menet.GOOD LUCK

    MONEYMAKER

    VálaszTörlés
  45. Hehe itt olvasom az okosságokat :) szeretem ezt az oldalt mert olyasmit kezdett el amit én is támogatok :) Csak szerintem nem elég széles sávban tekinti át a Magyar CoD2es társadalmat ez a Secret srác :)
    Sajnos nagyon sok a csaló és 1re kevesebb lesz a tisztességes játékos..
    Annyit jegyeznék meg, hogy 1 tisztességes játékosnak miért van szüksége több eredeti CDkulcsra???
    Több érdekes kérdést is lehetne feszegeti az itt emlegetett és "megjelent" klánokkal kapcsolatban... Aki régóta tapossa ezt a játékot és érti is az tudja, hogy külső nyalánkságok vagy buherált dolgok nélkül milyen is ez a játék...
    1esek dobálóznak itt a CBvel :) szart sem ér a CB! Amíg vannak klánok amelyek admint adnak a CBhez, addig pártatlanságot hogyan várjon el az ember? Ráadásul az egész Cb arról szól már, hogy ki a jobb bármi áron!

    VálaszTörlés
  46. secret,isten a tanum,h nem fikázni akarok,csak annyit szeretnék sunyinak,mert máshol ugysem tudom megtenni,h amin ki voltam akadva,h Szlado felhasználonéven dobott ki az illető,ami szánalmas!Csak ennyi!
    És várjuk a jelentkezőket,vegyétek el,ha tudjátok!Rockykárol meg menők a képek ;)!honnan szerzel ilyeneket? :D

    LM Thor

    VálaszTörlés
  47. OMG.
    Van aki még olvasni sem tud. Azt írtam a TURPO KIVÉTELÉVEL SZINTE AZ ÖSSZES NAGY KLÁN ELLEN JÁTSZOTTUNK CB-N ÉS 1x 2x KI IS KAPTAK TŐLÜNK.
    És persze mi is tőlük. Top 10 és unranked ellen bármi megeshet.
    Nyugodtan lehet fújjolni, ennek ellenére mégis csak 3 Magyar klán sasszézik a dobogón és környékén. Ott a lehetőség.
    Senki nem állítja, hogy mi vagyunk a legjobbak.
    Jelenleg mi ülünk ennek a kolosszális CB nevezetű szemétdombnak a tetején, de talán már holnap majd más fog.
    Lehet névtelenül köpködni minket, ha ennyire futja. Mindegy egyébként leszarom ki mit gondol.
    Az alaptémára visszatérve nekünk legalább abból a szempontból jogunk van véleményt írni, mivel a békülési erőfeszítéseink ellenére, még ha utolsó cseppnek is könyvelte el Zord menesztését Skalpvadász az INDI-ből, ami persze szíve joga, mégis gusztustalannak tartom, hogy kifelé mások számára szimpátia keltő érett felfogású békülést immitál, aztán egy 2v2 war-ért kirúg valakit a klánból, csak mert merészelt LaMaffiással együtt játszani.
    Szabályt szegett. Klántörténelemben egyedüláló módon TILOS A CSAPANAK EGY BIZONYOS KLÁNNAL JÁTSZANIA. Ez önmagban elmebeteg gondolat, de Ti tudjátok, annak fényében, hogy az utóbbi hónapokban amolyan buzis szóval élve békjobbot nyújtottunk egymás felé. Jobban mondva Mi az INDI felé, mint utólag bebizonyosodott.
    Csók!

    VálaszTörlés
  48. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  49. Kedves weby!

    Megkérlek tartogasd magadban az off kommentedet, nem fogom még egyszer leírni a következményét.

    üdv.
    Secret

    VálaszTörlés
  50. Nézem csak a Killer sértegethet mást, más nem mert leszedik a hszét:) igen Lamaffia oldal :)
    weby

    VálaszTörlés
  51. Hi Mindenkinek!

    Secret nagy király vagy, esküszöm. Létrehoztad az oldal a csalók miatt, erre egy klán tgf-el illetve tagelbocsátásával foglalkozol. Király vagy.

    El tudod, dönteni mit teszel ki az oldalra.
    Hát barátom, nagyot csalódtam benned. Ott a másik fél, aki megírta a válaszát és te nem rakod ki még egy nap elteltével sem...
    Számomra kicsit elfogadhatatlan ez az egyoldalú és "hiteles" tájékoztatás, miközben csak az egyik félt éri a szidás.

    Te tudod...

    Ehelyett a szar helyett, bocsánat, foglalkoznál a Kise-Thor bannjával, Killer unokaöccsével, meg ilyenek.

    Látszik, hogy ez a társadalom pár klánra van kihegyezve és egy tagcsere, amihez igazából tényleg nincs közünk, több kommentet vonz, mint az igazi csalók.

    További jó szarakodást nektek és legalább ennyi utánajárást a csalóknak, mert már sajnos nem arról szól az oldal.

    Egy volt olvasótok!

    VálaszTörlés
  52. Kedves 'volt olvasó'!

    Sokat gondolkoztam, hogy válaszoljak neked, ugyanis, mint a neved elárulta, nem igazán fogod többet olvasni a bejegyzéseimet. Sajnálom, hogy te így látod, de a 'secret'-be nem csak a csalókat értem már bele. Azt hiszem rengeteg olyan dolog van ebben a játékban, amit érdemes napvilágra hozni. Mielőtt kiraktam ezt a cikket, nem gondoltam bele, hogy ekkora zűr-zavart okoz. De ezt a következő cikkembe leírtam.

    Ui:Remélem találsz egy jobb blog, ahol a szerkesztő a neked megfelelő tartalommal tölti fel az oldalt.

    üdv.
    Secret

    VálaszTörlés
  53. A másik fél válaszát azért nem publikáltam, mivel nem vagyok üzenőfal, se chat. Köszönöm az iNd!team™ munkáját, különösen SunyiTáltosét, aki megspórolta az erőmet, időmet és megírta úgymond az ő interjújukat. Erősen gondolkoztam, hogy kitegyem vagy sem, de ezek után, hogy ebből is ekkora zsibvásár lett, kétlem, hogy nagyközönség elé hozom. Későbbiekben lehet, ha kész lesz a másik blogmotor, és lehet tiltani a hozzászólásokat, akkor.. De ez egyenlőre tabu.

    üdv.
    Secret

    VálaszTörlés
  54. Hyhyhy:)
    Én Alex-el értek egyet.Egyébként,Észrevettem hogy a LM sokkal töbet lovagol a dolgon mint az IndiTeam(Nem sértésnek mondom,mindenkinek szíve joga hogy menniyt ír és meddig feszegetí a dolgokat)
    Arról a Bannol-t CD kulcsokról meg annyit,hogy Hiába INDITEAM,LM vagy Crazykids,nemcsak CB-n vannak bukások,hanem a középkategóriás klánoknál is mint pl:Tesó//klán(ráadásul saját szerverükön)Csak annyi hogy ott a bukott illető nemtud CB bannt kapni mert pcw-zett és lehet hogy eredeti key-e sincs.Miért csak a nagy klánokra figyelünk oda?Minden kisebb klánt(köztük minket is a PC-t) fúrja a kiváncsiság,hogy a PB shoton nemlátni semmit,demoba nemlátni semmit(azért elszoktam kérni,PB nemdobja ki,CFG meg tök alap) és mégis hogyan tudnak ilyen jól játszani?Hiába CB-znek,nemlesznek tőle jobbak(egyik klán se)Az INDI volt hogy elvert minket 32 flaggel,de végig maradtunk a waron,madj rá pár hétre,az INDI egy rossz napot fogott ki és a mi kis szolid klánunk 4v4 be 2flaggel verte őket(tudom mert ottvoltam,és zord is ottvolt,csereként,asszem:))
    Azért ahoz,hogy valaki CB első legyen,kell játéktudás is,szervezettség,de emelett egy JÓ NAGY adag szerencs is.Skalpo-t meg nemkell fúrni,ő is ember,és egy ember e tökéletes.Én itt nemállok ki egy klán mellet se,de tény,hogy a LM békét akart,viszont az INDI ugygondolta hogy nemszeretnének veletek barátkozni,bár szerintem ehez nemkellet volna LÁMAFIA-nak hivni a LM-et,(ugyanis ezzel is csak "lőport" raktato ka tűzre)
    Abba kell hagyni ezt az egész vitát.
    Hyhyhy

    VálaszTörlés
  55. a minap láttam napsugárt sukárkodni az egyik indi szerveren. csak a szemem káprázott, vagy mi van?

    VálaszTörlés
  56. Kedves Secret!

    Köszönöm pártatlanságod. Örülök, hogy olyan "rendes" vagy, hogy nem akarod szítani a tüzet!
    Még szerencse, hogy oly jó a lelked, szinte gyermekien ártatlan.

    Ezzel kapcsolatban, hogy a mi válaszunkat is rakd ki, már nem foglak nyaggatni, mivel kimutattad a fogad fehérjét. Ez amúgy biztos egy nehéz feladat lett volna számodra.

    Már várom, hogy mi lesz a következő baj velünk. Volt Zord kirúgása, ebből jött, hogy milyen f+++ Skalp, majd jött a két klán közötti ellentét, majd kilyukadtunk oda, hogy már az is baj, hogy adminunk van a cb-n?

    Megint ugyanoda lyukadok ki:MI köze van bárkinek a klánunk tevékenységéhez és belső döntéseihez?

    Hát nem megáll az ész? Megígérem, hogy a klánunkban bekövetkező változáshoz legközelebb az itt kommentelők jóváhagyását kérem, akár csak a következő TGF-hez. Így elkerülhetjük, hogy bárki számára "helytelen", "előnytelen", "pártatlan" döntést hozzunk a Cod2 társadalom, az LM és a COD2secret számára.

    További jó és egyoldalú blogolást kívánok!

    Üdvözlettel:
    Sunyi Táltos

    VálaszTörlés
  57. Thor ehez csak annyit fűznék hozzá hogy mintás csapatfőnök... de amikor ÉN vitáztam vele és ÉN kurva anyáztam le akkor miért az volt rá a válasz h kérjek bocsánatot különben kiteszi zendert a klánból?! milyen csapatfőnök az ilyen?:D _SADA:SD_A egyszer eljátszotta... és mert zenderrel vagyok annyira jóba, hogy megtettem... ismertek milyen vagyok nagy szó ha bocsánatot kérek... másodszor eljátszotta ugyan ezt elkezdett pofázni majd kickelgetni meg se szólaltam majd betelt a pohár és jött a bind : "kurva anyád" és akkor megint jött ezzel a zendert kiteszem a klánból... miért máson csattan az ostor? ha akkora csapatfőnök akkor ne a saját emberével basszon már ki azért mert nem bírjuk egymást ...

    VálaszTörlés
  58. a jó öreg ctf hangulad :D:D:D
    made by edding
    semmit se változtatok.

    VálaszTörlés
  59. szerkesszétek át a címét napi szarctf-re

    VálaszTörlés
  60. Hát igen! Gratulálok Skalp! Háhá... A szinted odabasz... Hozod a formád mint mindíg! :D:D:D:D!

    VálaszTörlés
  61. Hát az inditímről megvan a véleményem, eddig csak gyökerekkel találkoztam közülük, bár lehet csak abból áll a csapatuk.

    Örülök amikor tele van csalókkal a serverük.
    MUHAHAHA

    VálaszTörlés