A minap kedves barátom copycon, régi amerikai bennszülött nevén Zordbölény
megkeresett X-en, hogy az a vád érte, mi szerint Ő maga a méltán hírhedt cod2secret.
A gyanú Zord elmondása szerint azon alapszik, hogy Őt pár hónapja BAN-olták CB-ről
klikkelő miatt. (csúnya csúnya Zord, rossz rossz Zord, szégyelld magad)
Pár hónappal később valami szemfüles admin úgy érzékelte, hogy Zord IP címe megegyezik
cod2secret CB regisztációnál használt IP címével. Ebből kiindulva cod2secret-et beazonosították egy visszatérő csalónak(Zord-nak), ami már csak azért is röhej, mivel fake CB regről van szó, amely nem
tartalmaz sem GUID-ot, sem egyetlen perc játékidőt. :)
Csupán arra szolgált, hogy szólhassunk a néphez CB-n is.
Nos ez igen megtisztelő mind számunka és mind pedig Zord számára.
Egyetlen bökkenő van mindössze. Fogalomzavarban vannak egyesek.
Cod2secret nem egy személy, hanem egy elképzelés.
Tudjuk mi célt szolgál. Egyeseknek tetszik, másoknak meg NEM !!!
Érthető okokból.
COD2SECRET körülbelül egy hétig volt egy személy.
Addig is csak azért mert az olvasók cod2secret-nek hívták.
Ez elsősorban csak az oldal neve. A második héten bővültünk két főre.
Jelenleg 5 aktív tagja van a "csoportnak", akiket még mindig sokan csak secret-nek, meg cod2secret-nek hívnak igen tévesen.
Ez az 5 fő ismeri a többiek kilétét.
Erről mi is tehetünk, de nem is baj, hogy ez így alakult.
Ezen felül van rengeteg "önjelölt" segítőnk, akik lelkes információ gyűjtők, elemzők és kiértékelők munkát végeznek és továbbítják azt nekünk.
Munkájuk felbecsülhetetlen értékű, de így is csak visszaellenőrzés után kerülnek élesbe a
tőlük származó infók. Ők a szemeink és a füleink.
Sajnos Zordot még nem ismerjük eléggé ahhoz, hogy betekinthessenek a kulisszák mögé.
Rendszeres segítője "munkánknak" és ebből az apropóból alakult ki ez a kis ziccer.
A www.cod2secret.blogspot.com CB regisztációját Ő hozta számunkra létre.
Csak éppen az nem volt betervezve, hogy az Ő korábbi klikkelő BAN-ja áthúzódik az általa létrehozott CB regisztrációra is.
Így arra kérnék mindenkit, ne a verébre haragudjon azért, mert az az út szélén csipegeti a felborult búzás teherautó maradványait. ;)
megkeresett X-en, hogy az a vád érte, mi szerint Ő maga a méltán hírhedt cod2secret.
A gyanú Zord elmondása szerint azon alapszik, hogy Őt pár hónapja BAN-olták CB-ről
klikkelő miatt. (csúnya csúnya Zord, rossz rossz Zord, szégyelld magad)
Pár hónappal később valami szemfüles admin úgy érzékelte, hogy Zord IP címe megegyezik
cod2secret CB regisztációnál használt IP címével. Ebből kiindulva cod2secret-et beazonosították egy visszatérő csalónak(Zord-nak), ami már csak azért is röhej, mivel fake CB regről van szó, amely nem
tartalmaz sem GUID-ot, sem egyetlen perc játékidőt. :)
Csupán arra szolgált, hogy szólhassunk a néphez CB-n is.
Nos ez igen megtisztelő mind számunka és mind pedig Zord számára.
Egyetlen bökkenő van mindössze. Fogalomzavarban vannak egyesek.
Cod2secret nem egy személy, hanem egy elképzelés.
Tudjuk mi célt szolgál. Egyeseknek tetszik, másoknak meg NEM !!!
Érthető okokból.
COD2SECRET körülbelül egy hétig volt egy személy.
Addig is csak azért mert az olvasók cod2secret-nek hívták.
Ez elsősorban csak az oldal neve. A második héten bővültünk két főre.
Jelenleg 5 aktív tagja van a "csoportnak", akiket még mindig sokan csak secret-nek, meg cod2secret-nek hívnak igen tévesen.
Ez az 5 fő ismeri a többiek kilétét.
Erről mi is tehetünk, de nem is baj, hogy ez így alakult.
Ezen felül van rengeteg "önjelölt" segítőnk, akik lelkes információ gyűjtők, elemzők és kiértékelők munkát végeznek és továbbítják azt nekünk.
Munkájuk felbecsülhetetlen értékű, de így is csak visszaellenőrzés után kerülnek élesbe a
tőlük származó infók. Ők a szemeink és a füleink.
Sajnos Zordot még nem ismerjük eléggé ahhoz, hogy betekinthessenek a kulisszák mögé.
Rendszeres segítője "munkánknak" és ebből az apropóból alakult ki ez a kis ziccer.
A www.cod2secret.blogspot.com CB regisztációját Ő hozta számunkra létre.
Csak éppen az nem volt betervezve, hogy az Ő korábbi klikkelő BAN-ja áthúzódik az általa létrehozott CB regisztrációra is.
Így arra kérnék mindenkit, ne a verébre haragudjon azért, mert az az út szélén csipegeti a felborult búzás teherautó maradványait. ;)
Mégis ugyanannyit kapott érte mint aki le-WH-zta a fél pályafutását...
pedig ezt manapság már egerekbe építik be gyárilag. :( )
Üdv Mindekinek, vstr^^ voltam.
Megint visszatérünk az óvihoz nem zord volt a cod 2 fosser... csak ugy pont volt és pont ö hozta létre ,mert pont az uncsitesoja megkérte :))
VálaszTörlésHát-hát % tagja van ,de mind La Maffiás hisz róluk sose irnak csak ha baj van vagy ha megaláza öket valami csicska klán ami számukra kedvezőtlen
Nagyon gondolkodom, de nem értem miért mindig az sír és annak nem tetszik az oldal tartalma, akinek vaj van a füle mögött...
VálaszTörlésÉljenek a Névtelenek.
HÁT MOST PONT A ZORDIKÁNAK SÍR ,HOGY NEM Ö !
VálaszTörléséS MINDIG PONT A killer 81 aki válaszra méltat minket elöször csak nem te vagy ez a geci codfos?
pedig pedig ugy néz ki és képzeld nem sirunk csak mink is nyomozunk ahogy ti
Behugggyozok. :))))))))))
VálaszTörlés"a killer 81 aki válaszra méltat minket először"
/a névtelen team tagjai/
Én vagyok cod2secret !
Bevallom...most itt mindenkinek.
OMG. És a többiek is cod2secret-ek.
Nekem a postás is gyanús. Tegnap előtt hozott egy ajánlott levelet. Rápillantottam és tudtam.
Ő cod2secret. A nézése is olyan volt. De tagadta a geci. Engem nem ver át, mert átlátok a rostán. Pfff.
lehet, hogy skalp is benne van xDD
VálaszTörlésMink is nyomozunk ahogy tik is:)
VálaszTörlésMert am mert a kultúra.. a kultúra kibassza a bisztositékot...
Te is fiam inkább igyál mint olvass az leglább meglátszik ratjad:D
Úgy birom, hogy mindenki a La Maffiára gyanakszik:) Nem tudom kik ezek a Secretes fiuk de jo lenne ha bevennétek engem is
:)
LM SzladoYym
Nagyon remélem kiderül egyszer és akkor fogok nevetni ha Szlado te készítenéd az oldalt :)
VálaszTörlésHogy miért rátok gyanakszik mindenki?
Hát mert a hszeket nézve 95%ba csak La Maffiás Ír be,mintha a többi klán hsz kitörölnétek,mintha nem lenne honlapotok és nem lenne kit szekálni!
Itt az összes téma csak is kizárólag Lamaffia központú!
Kezdődöt a Crazyvel az jöttek az olyan klánok akiktől kikaptatok az jött az indis történet az jötteka Killer81 beküldött guidok ,most meg ez!
Ez egy kibaszott La Maffia oldal.
Egy Fórumon se irtatok ennyit még maga szlado se ,mint ide a Cod2 Se...-be!
Igen otthon érzitek magatok!
Kedvetek szerint fikáztok másokat és Cod2 többi hszt törli valaki kedve szerint!
Ezt nehéz észre venni,bár lehet nektek ez jelenti az életet ez az oldal. legalább figyel rátok valaki vagy valakik,mert máshova nem írogatok se Totalcodra!
Maffia akire régen felnéztem sötét klán lett,de föképp nagyképű!
Még nem volt bent Killer81 jobb kléán voltatok mégha cb-én nem így szerepeltettek!
DWCO LEG
+1 kezdem megkedvelni a dwcot:D bár nekem nincs bajom a lamaffiával, csak az ilyen killerfél kisgyerekekkel. amugy én elég gyakran irok ide, s eddig 1 hszt nem raktak be, de az érthető volt.
VálaszTörlésderizz
Kedves DWVO LEG!
VálaszTörlésNem akarlak megsérteni, de a <{LaMaffia}>-nak annyi köze van az oldalhoz, mint nektek vagy bármelyik más klánnak. Úgy hívják őket, hogy olvasók (csúnya szóval, közönség). Naponta több százan fordulnak meg az oldalon, a visszafordulási arány több, mint 66%. Azért, mert a Maffiából többen írnak be, mint bármelyik hazai csapatból, nem azt jelenti, hogy rögtön ők csinálják.
A kommentek nem törölve lesznek, hanem az obszcén szavakat tartalmazóak egyszerűen SPAM-be kerülnek, és nem kell fáradoznom vele, hogy egyesével végigolvassam azokat.
Killer81-től csak egyszer érkezett be 'anyag', ami egy public csalóról szól. Ilyen erővel Hege-t is meggyanúsíthatnád, tőle több demót kaptunk és folyamatosan kíséri az oldalt. Azért, mert nem ír hozzászólást, az nem azt jelenti, hogy nem részese az oldalnak. Lehet, hogy nem akar foglalkozni a nagy klánok hülyeségével. <{LaMaffia}>, iNd!team™. Szinte már gyerekes veszekedésnek tűnik a két klán közti harc.
"Itt az összes téma csak is kizárólag Lamaffia központú!"
3 bejegyzés található a klánról:
Interjú
'A <{La Maffia}> és az iNd!team is nagyon kemény, erős klánok.'
Postbann
'Mint tudjátok a <{La Maffia}> lett az Capture the Flag Europe Rank1.'
Az iNd!ánok közé lőttek?
Ez a cikk nem róluk, hanem az iNd!teamről szól, még a nevéből is kiderül.
Ha egy klánról elkezdek írni, az azt jelenti, hogy a 'Secret csapat'-nak rögtön köze van hozzá, netán tagja is?
TotalCoD: Az oldal már régóta nem foglalkozik a Call of Duty 2-es játékkal, nagyon ritka, hogy írnak valamit róla. A sorozat újabb és jobb részeivel foglalkoznak. A fórumok kihaltak, vagy off-topic-ba mentek át.
üdv
Secret
jó a téma :D <3
VálaszTörléshttp://www.offlinesportgames.hu/wordpress/?p=407#comment-7546
Szavazzatok!! :D
Sziasztok!
VálaszTörlésSaját vélemény:
Magát ezt a Cod2secret elgondolást egy zseniális ötletnek tartom!!!!! Főleg úgy, hogy most a 2 pub szerverünkre nem tudok úgy felmenni, hogy ne keljen legalább 2-3 csalót, wh-st, aimost kibannolnom amíg betudok állni valamelyik félhez játszani! Tudom ez az oldal nem fogja megszüntetni ezt a problémát, de ha már az "ismert" klánokból megszűri a SZEMETET talán elgondolkoznak az "ismeretlenek" is azon ,hogy megéri ez nekik vagy sem!!
Saját és csapat vélemény is:
A cod2secretet továbbra is jó ötletnek tartva egy kis félsz és bizalmatlanság volt/van/ bennem /bennünk/ ,hogy talán olyan ember moderálja, vezeti aki talán elfogult /más klán tagja/ és nem 100%-ban feddhetetlen! Az anonimitás jó dolog, de a gyanakvás benne lesz az emberekben, hogy olyan embert töri a pálcát felettük aki esetleg valamikor már elbukott! Az ember szívesebben segítené, reklámozná ezt az oldalt ha tudnám, hogy a vezetőjük egy olyan ember akinek valójában patyolat tiszta a múltja és tele lett a "zsákja" a szemét csíter és ez miatt egyre csökkenő cod2 társadalommal!!!
Na én a végén további sok sikert kívánok az oldalhoz mert az ötletet 100%-ban támogatom!
Remélem amikor x hónap múlva kiderül secret megálmodójának a neve / mert ki fog derülni mert az emberek már csak ilyenek :)/, akkor nem kell majd csalódnom!
További szép napot kívánok nektek!
Sziasztok!
Inditeam™Csingacsguk
"copycon/// írta...
VálaszTörlésEz valamelyik über tag lehet az indiből, mondjuk skalp vagy sunyi. De inkább skalp, mert ő tud így fogalmazni:D
<3 láww
2010. augusztus 21. 13:26"
Skalp azóta nem ír ide, amióta jött az a dolog, amikor te "kiléptél" a clanból.. Ha megkérhetnélek hagyd békén a Skalpot, mivel semmiről nem tehet, ha utálod, utáld csöndbe, nem kell kimutatni még jobban a haragot és szítani a tüzet.. Nem ilyen srácnak ismertelek meg, még mindig bírom a búrád, de ha tovább baszakodsz a Skalpal, vagy akár melyik csapattársammal, akkor nem érdemled meg ezt a tiszteletet, amit most megadok neked!
Üdv.:
iNd!team™Jó Barcsi
Direkt kavarsz DWCO LEG??Mielőtt valaki még rám gondolna hát nem én vagyok az!!!
VálaszTörlésLegionare
mintha nem lenne mindegy kicsinálja az oldalt. érdekes akiről nem írnak semmi rosszat annak tetszik az oldal akiről már kicsit is nyomoznak annak már nem tetszik. sőt annak sem aki annak a lenyomoztt személy ismerőse vagy barátja. Persze a haverokat barátokat meg kell védeni. Szerintem válogassátok meg kikkel barátkoztok és vagytok jóban és nem kerültök ilyen helyzetbe. lehet hogy a 94 éves dédnagymamám csinálja az oldalt. de lehet hogy én.
VálaszTörlésnekem tetszik az odlal és sajnálom hogy nemvolt előbb:( csak így tovább sok sikert
raptor
Raptor +1
VálaszTörlésHeeeeeeeeee nekem tetszik az oldal pedig én rajta vagyok:D amugy sztem teljesen nem mind1 hogy kicsinálja az oldalt mert ha pl nem mind1 hogy egy ismeretlen vagy pedig egy ismert játékos. És raptor van egy olyan szó hogy kiváncsiság. (most várom hogy valaki beirja aki kiváncsi hamar megöregszik) nembaj én kiváncsi vagyok és tudni akarom ki/kik secret
VálaszTörlésderizz
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésHehehe!
VálaszTörlésEz tetszett!!!!!!
Cortez
COD2 Secretary + 1 ez jó volt!
VálaszTörlésIsmét egy érdekes felvetés!
Csinga
amugy nem gáz hogy még itt tartotok, én amint megláttam thort cbn tudtam hogy ő kise :$
VálaszTörlésderizz
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésSecretary!
VálaszTörlésAzt hiszem ez a legnagyobb gerinctelenség.
Az oldalunk célja az, hogy a közösség elé hozzuk a rejtett dolgokat, nem az, hogy egy klánt egyoldalúan mutassuk be.
A továbbiakban az üzeneteid nem fognak megjelenni, nem támogatjuk semmiféle egyoldalú oldal üzemelését, hirdetését.
Kedves Secret!
VálaszTörlésFelírtam tényeket és azokat törölted, melyeket nem tudsz megcáfolni sem.
Az a gerinctelenség, hogy törölted az megjegyzésemet és egy-egy csapatot egyoldalúan mutatsz be.
Üdv,
COD2Secretary
aki kíváncsi hamar megöregszik erre vártál. parancsolj. és ha tudnád ki csinálja mitől lenne jobb? Jobban élnél vagy megnőne az ország GDP-je vagy mi?. Tudod mit? Hirdetek egy versenyt. Szerinted ki(k) készíti a COD2secret oldalt?
VálaszTörlésA, Pákó
B, Győzike
C, paul a polip
a hívás és az sms nem emltdíjas
raptor voltam
Kedves 'Secretary'!
VálaszTörlésAzt hiszem azokat a csapatokat nehézkes a másik oldalról bemutatni, akiknek nincs olyan. Azt hiszem a ck-t filéztük ki teljesen, semelyik más klánt.
Üdv.
Secret
Az nem egyoldalúra sikeredett?
VálaszTörlésÜdv,
Cod2 Secretary
a nyereményeket az első 5 helyezett közt sorsoljuk ki és postázzuk
VálaszTörlés1. egy új COD2 origi
2. ban feloldás
3. szabadon csalhatsz egy teljes napig bármely szerveren
4. megtudhatod ki(k) COD2secret
5. tagja leehtsz a cod2secret-nek
raptor
'Secretary'!
VálaszTörlésAmiket beírtál azok nem tények, hanem vádak. Amennyiben alá tudod támasztani azokat, szívesen várjuk ide vagy a cod2secret@freemail.hu email címre. Ha megállja a helyét az állításod, akkor megerősítjük, viszont ha nem, cáfolni fogjuk. Ez vonatkozik mindkét feltevésedre is.
Üdv.
Secret
jó kérdés raptor, dehát ha 1x kiváncsi az ember az ellen nem tehet semmit.
VálaszTörlésderizz
Sose becsüld alá az emberi hülyeség hatalmát
VálaszTörlésderizz derizz hiszek benned : )
raptor
És te meg tudod cáfolni, amit írtam?
VálaszTörlésÜdv,
Cod2 Secretary
Kedves Secret!
VálaszTörlésHogy van az, amit írok, méghozzá irodalmi stílusban, csúnya szó és sértés nélkül, az nem jelenik meg?
Nem értem, hogy miért kell félned tőlem, hisz te vagy maga az agytröszt.
Valamint miért kellett törölnöd hsz-eimet, miközben már az elejétől ennél százszor durvább dolgok mentek itt.
Légy szíves indokold meg, mert kicsit nagyra nőtt az arcod ahhoz képest, amit mostanában tettél.
Üdv,
Cod2 Secretary
Korlátozva lettek a jogaid. Légy szíves magyarázd meg mit tettem, mert valahogy nem emlékszek rá.
VálaszTörlésA válasz még mindig ugyan az !
VálaszTörlésAz írogatásaiddal csak az a gond, hogy tényként adsz elő dolgokat, közben semmit nem támasztasz alá valós adatokkal és erre itt nem vagyunk vevők.
Minden hozzászólást szívesen fogadunk és közzéteszünk és még ellenőrzünk is, amit nem a felhőkből olvasol ki vagy HUN Kokszi tesójának a klántársától hallottál.
(csendben megjegyezném, hogy tag moderálja a megjegyzéseket és előfordulhat, hogy olyan moderátor olvassa az üzenetedet, aki nem tudja miről van szó mert egy másik (éppen nem aktív) secret tag törölte az említett hozzászólást, így nem érti miről van éppen szó)
Ez olyan szép mondat, hogy elég felfogni. :)
vstr^^
Te magyarázd meg én mit tettem!
VálaszTörlésVagy esetleg megbántottam egyik írásommal kedves baráti körödet?
Miért korlátoztál? Még pontosan nem mondtad el.
Talán azért, mert nem azt írtam, amit te gondoltál?
Üdv,
Cod2 Secretary
Ui.: kitaláltam egy játékot. Lejátszhatom, ha egyeztetek előtted vele?
Kedves vstr!
VálaszTörlésMár az 1. írásomat is úgy kezdtem, hogy feltételezem és véletlenek összjátéka ez a sok egyezés vagy talán szándékos dolog.
Még mielőtt nagyon alá kellene támasztanom a dolgokat, felmentek "simán csak " a cb, vagy Gametracker oldalakra(és még nem is mondtam semmi extrát) és máris látjátok az egyezéseket.
Ezek az egyezések, hogy véletlenek-e,már rátok bízom.
Mivel ez a Ti oldalatok, írjátok meg, hogy nem akarjátok leadni, amit írok. Ne keressetek szánalmasabbnál szánalmasabb kifogásokat. Nem kell megsértődni.
Az hiszem Ti is írtatok már egy-két érdekes dolgot emberekről, én miért ne tehetném meg. Ha meg nem tehetem meg, akkor ez az oldal nem azt a funkciót tölti be, amiért az elején létrejött és akkor papolhattok.
Üdv,
Cod2 Secretary
Kezd úgy tűnni Secretary hogy valami értelmi fogyatékod van vagy feltűnési viszketegséged. Még most is csak mellé beszélsz. xddddddddd
VálaszTörlésNa idefigyeljetek barátaim!
VálaszTörlésOlyanok vagytok esküszöm mint magyarország.......
Megalakítják a cod2secret cheat ellenes egyesületét ami mellesleg mondom NAGYON HASZNOS!!
És akkor nem hogy segítenétek őt a munkájában hanem még őt baszogatjátok a hülyeségeitekkel, magyarul ismét belső méreg megy .....
Magyarországban is mindig a hibákat keresték, senki sem nézte azt hogy mi a jó esetleg és mi alakult pozitívan(mellesleg semmi)
Megjegyzem hogy secret jobb keze vagyok, ha nevezhetem így magam és segítem ahogy tudom!
Jó lenne befejezni a vádaskodást hogy ki ez meg hogy ez, a LÉNYEG HOGY VAN! ÉS SEGÍT!!!
Üdv!
ide irom le gyorsan hogy a cb accomat feltörték szoval ha bannt kap akkor ne engem gyanusitsatok.
VálaszTörlésderizz
végre valaki megírta a frankót.
VálaszTörlésremélem megértette a jó nép.
raptor
én is kiváncsi vok hogy kik a tagjai a Cod2Secretnek, ugyis kifog derülni idővel:)
VálaszTörlésderizz megtudjuk majd neféljé:DDDDDDDD
ki az Thor ?Melyik klánba játszott LM elött?
VálaszTörlésSziasztok!
VálaszTörlés1.DWCO már nincs,DragonWarriors# van!
2.Legionare hónapokkal ezelőtt kilépett,de mind1!
3.Nem érdekel minket ez az Óvodás labdagurigatás ami itt folyik,Ti dolgotok.
4.Minden tagnak MEG VAN TILTVA,hogy ide kommenteljen!
5.Szakadjatok le rólunk mert rátok küldöm Maocsaot! :D :D :D
Na pááááá!
Üdv: Cimbi IP: 84.3.18.89
Hello Jobbkéz!
VálaszTörlésCsak el ne fáradj a nagy munkában.
Meg kell csak nézni kik vannak a cod2 secret csoportba xfiren és cb-én!
VálaszTörlésCsak bent vannak akik tagok :) Egypár arcok márt így is gyanussak nem kell sok ész,hogy rájöjjetek ki és kik készítik az oldalt.
Cod2 Secretary megírja a frankot és erre kitiltjátok mi ez ha nem egyoldalúság?
VálaszTörlésEgyébbként többen kíváncsiak a hozászólásaira,mint ahogy ezt a szavazáson is látszik:)
Csak Cod2 secret csak te írhatsz kedved szerint?
Akkor minek hoztad hoztátok létre ha csak a ti írásotokat adjátok le és másokét törlitek illetve kitiltjátok az oldalról?
Cod2 Secretary Fun
Senkinek se került kitiltásara, gondoltam közlöm:)
VálaszTörlésNévtelen írta...
VálaszTörléski az Thor ?Melyik klánba játszott LM elött?
erre énis kiváncsi lennék.........
Könyörgöm Secretary csinálj rólam is egy ilyen jól átgondolt, bizonyítékokkal alátámasztott cikket, hogy megcáfolhassam valódi adatokkal és égj mint a zsír. Még segítek is.
VálaszTörlésElső GUID-om, amit BAN-oltak Cod2.dll miatt:
de06288b
GV LINK a BAN-ról:
http://game-violations.ggl.com/index.php?page=_GVPage&GVPage=GVBaninfo&banID=33875
CB LINK:
http://clanbase.ggl.com/humaninfo.php?hid=3123805
erre aztán büszke lehetsz komám és a La Maffiába vagy ÚRam isten :) ilyen csávókat is bevesznek oda
VálaszTörlésyoda egy sima haveri klánból
Legyen már kis eszed.
VálaszTörlésSzerinted miért írtam le ?
Mert 100%-ig bizonyítható, hogy nem én játszottam a CD kulcsal. :)
VVH Yoda,a kétszinű kis pöcs,vagy a CRC-s yoda?...mert az egyiknek még a felét sem kell elhinni,olyna kétszinű,a másik meg csak van :D,bár rég láttam!
VálaszTörléshttp://href.hu/x/d38k
VálaszTörlésHogy bizonyitod úr isten ,hogy nem te voltál??
VálaszTörlésmert nem egyezik a ipé:)))
meddig tart elmenni valakihez onnan tolni egy kis csalást? Akkár Házi lanról !
Nem kéne már magyarázkodni ember.
Egyedül te nem hiszed el ,hogy csaltál.
én is elhiszem hogy nem csalt.
VálaszTörlésraptoR
Mindig vannak kisköcsögök,akik előjjönek olyan dumával,ami midnjárt az ellentetje,de tudod Killer,le kell szarni őket magasrol!Mindig lesznek rosszmáju emberek,akiknek ha nincs is igazok,akkor is belédkötnek,vmi másba,de beléd fognak,tudod "nyuszika van sapka,azér,ha nincs sapka azér"dolog...
VálaszTörlésMegmondták a tutit,Magyarország,és a paraszt virtus,h mindig a szart keverjük,és a rosszat keressük,mert más nem lehet jo,jo ember,jo játékos,jo akármi,csak mindig saját maga!áááh,felgyujtani az összes jöttment egy éves überhigh pro klánt,meg kikölyköt,akik itt ugatnak és osztják ki az 5 éve ebbe a szarba toporgo veteránokat!Kik vagytok ti,h itéletet hozzatok olyan emberek fölött,akik már letettek az asztalra vmit?
Fuh,elszállt az agyam már!
Voltam aki vagyok,találgassatok!
játszottam ellene játszottam vele egy csapatban nem beszélgettünk ugyan olyan sokat de killer nem most kezdte régóta űzi ezt a "sportot" azt is mondhatnánk hogy öreg róka már :D persze nem:) de aki csal előbb vagy utóbb így vagy úgy lebukik megbukik ahogy tetszik.
VálaszTörlésraptoR voltam